Kik vagyunk mi?
Három nemzetközi iskola, amely a kurzusaival felkavarja az online oktatás állóvizét.
A Laba magasabb szintre emeli az üzleti oktatást, a robot_dreams programozással, fejlesztéssel és technológiai ismeretekkel kapcsolatos kurzusokat kínál, a SKVOT-nál pedig a kreatív szakma elismert szereplőitől tanulhatnak a hallgatók.
Olyan piacvezető vállalatok szakemberei tanulnak nálunk, mint a Google, a Vodafone vagy a Pepsi – és a sor itt még nem ér véget. 10 évvel ezelőtt indultunk, és mára már Európa élvonalában járunk az online oktatás területén : ez idő alatt több mint 470 sikeres kurzust szerveztünk, amelyekre több mint 100 000 hallgató jelentkezett világszerte. A felépített erős csapatunknak hála a Labát a Forbes és a Harvard Business Review is elismeri. Célunk, hogy folyamatosan terjeszkedjünk : több mint 10 országban indítsunk projekteket, és így az edtechterület unikornisává válhassunk.
Jelenleg egy tehetséges Instructional Designer-t keresünk csapatunkba, akivel közösen dolgozhatunk az előttünk álló innovatív változásokon.
Milyen feladataid lennének?
- Piackutatás és a célközönségünk igényeinek megismerése
- Az oktatási program megtervezése (ötlet, formátum, koncepció) az előadókkal együttműködve
- Az előadó által biztosított tananyagok felülvizsgálata, formai és tartalmi követelmények, határidők betartása
- Grafikusok koordinációja a tananyagok formai követelményeinek megvalósítása céljából
- Együttműködés az oktatási koordinátorokkal a képzési anyagok megosztása és a résztvevők kérdéseinek megválaszolása céljából
- A képzések felügyelete az első leckétől a tanúsítványok elküldéséig
- Új tanulási módszerek és technikák bevezetése
- A tanfolyam hatékonysági mutatóinak elemzése (sikerességi arány, résztvevők elégedettsége és elkötelezettsége)
- A résztvevőktől kapott visszajelzések elemzése és terv kidolgozása a jövőbeli képzések javítására
Requirements
Az ideális csapattagnak az alábbi készségekre lesz szüksége :
1-2 év tapasztalat oktatási, kommunikációs vagy marketing területenKépesség win-win kapcsolatok kialakításáraErős csapatjátékos szemléletTanulás iránti elkötelezettségKözépszintű angol nyelvtudás szóban és írásbanKritikus és elemző gondolkodásmódKreatív ötletek kitalálása és megvalósításaHatékonyság a különböző projektek egyidejű irányításábanKépesség alapos kutatásra és következtetések levonásáraKomplex ötletek egyszerű és átlátható megfogalmazása mindenki számáraBenefits
Előnyök, amelyeket a Laba Csoport tagjaként élvezhetsz :
Szabad kreativitás . Támogatjuk a rendhagyó eredményeket és a nem szokványos megközelítéseket. Dobd be az ötleteidet és közösen kidolgozzuk, hogyan valósítsuk meg őket.Önfejlesztés . Próbaidő után ingyenes hozzáférés a Laba Group összes kurzusához. A fejlődés minden formáját támogatjuk, ha az a céljaink eléréséhez vezet.Közösség . Egy nemzetközi csapat tagja lehetsz, amely globális szinten alakítja az oktatást.Kényelem . Állatbarát iroda Óbuda zöldövezetében ahonnan csak úgy dől az ihlet.Home-office . Hibrid munkavégzési lehetőség a te igényeidnek megfelelően.Rugalmasság . Flexibilis, de teljes munkaidő mert nálunk az eredmény a lényeg.Munkaeszköz . Mindent biztosítunk ami a munkavégzéshez szükséges.Pihenés . + 3 nap fizetett szabadság a jogszabályban meghatározott szabadság kereten felül, hogy tuti kipihend magad.A kiválasztási folyamatunk átlátható és világos :
Interjú a HR csapatunk egy tagjávalPróbafeladat elkészítéseInterjú az Instructional Design unit vezetőjével, azaz a jövőbeli mentoroddalUtolsó lépés – ajánlat e-mailbenIzgatott lettél? Egy darabka Laba benned is rejlik.⚡
Ne vesztegesd az idődet. Jelentkezz és fejlesszük együtt az EdTechet!